A bőrgyártás során az állatról lenyúzott nyersbőrt (amely nedvesen könnyen rothadni kezd, kiszárítva pedig megkeményedik és törik) sokféle célra alkalmas készbőrré alakítják át. Hazánkban főként sertés, juh és marhabőrt dolgoznak fel nagy mennyiségben, azonban emellett még megtalálható a bőrkészítés palettáján a ló, kecske, nyúl, őz is.
Az alábbi folyamatok elvégzése során jutunk a „készbőr”-höz:
KONZERVÁLÁS:
A nyersbőrt nyúzás után pár órával tartósítani kell, Ennek lényege, hogy a rothadás megakadályozása céljából víztartalma minimálisra csökkenjen. Két jellemző módja van: a szárítás (árnyékos, szellős helyen) és a sózás (a bőr súlyára számított 35-50%-nyi sóval), De gyakori e kettő kombinált alkalmazása is, amikor a frissen nyúzott bőrt besózva szárítják ki, így a bőr fél évig is eltartható.
ÁZTATAS:
A konzervált, száraz bőrök összetapadt rostjait áztatással újból fölpuhítják, hogy a kikészítőszerek betudjanak hatolni a bőrbe.
MESZEZÉS:
A mésztejben való áztatás során a felhám nyálkahártyája szétroncsolódik, s a közben keletkező kéntartalmú fehérjebomlási termékek elvégzik a szőrlazítást.
SZŐRTELENÍTÉS
A bőröket színoldalukkal fölfelé tőkére fektetik, és tompa élű kopasztókéssel (a szőrnövéssel ellentétes irányba tolva a kést) eltávolítják a szőrzetet és a felhámot.
HÚSOLÁS:
Éles húsolókéssel a bőr belső feléről, felülről lefelé haladva levágják a hájashártyát és a húscafatokat.
SZÍNELÉS:
A szőrtelenítés során visszamaradt szőrtüszők, pigmentek, zsírok kinyomása a bőrből tompa élű késsel. A fenti műveletek után kikerülő szőrtelenített, húsolt, színelt bőrt "pőrének" nevezik. Kimosva és megszárítva ez volna tulajdonképpen a pergamen, ami a tarisznyák kitűnő fűzőanyaga, de ezt használták a dobok készítésénél vagy csiszolva a régi könyvkötéseknél. De lássuk a következő műveleteket, amik a puha készbőrökig vezetnek!
MÉSZTELENÍTÉS:
A lúgoktól megduzzadt bőrből, ha finom árut akarnak készíteni, maradéktalanul ki kell oldani a meszet, hogy a bőr újra összébb essen. Vastag, kemény, áruknál nem oldják ki teljesen, hanem cserzéssel ezt a lúgos duzzasztást igyekszenek fixálni. Először folyóvízzel vagy többszöri vízcserével jól átmossák, majd ammóniumsók (ez kevésbé veszélyes a bőrre) vagy savak (só-, hangya-, ecet-, tejsav) fokozatos hozzáadásával vízben jól oldódó sókká alakul a mész, amit aztán kimosnak a bőrből.
PÁCOLÁS:
A puha, simulékony bőrök készítésénél alkalmazzák. Ideje 1-3 óra. Célja, hogy a barka rugalmasságát, nyúlékonyságát fokozzák, a rostszerkezetet tovább lazítsák, s a könnyen lebontható fehérjéket, zsírokat kioldják. Eközben a pőre felére, kétharmadára esik össze. Régebben kutya- és madárürüléket használtak e célra, ma főleg sertés és marha hasnyálmirigyéből való készítményeket, ammóniumsók hozzáadásával.
CSERZÉS:
A folyamat legfontosabb része a cserzés, ennek hatására válik a nyers állati bőrből teljesen új tulajdonságú anyag. A cserzést cseranyagokkal végzik, amelyek képesek a bőr fehérjeszerkezetével kapcsolatba lépni, így erősítve annak fibrilláris szerkezetét. E fehérjerostok erősítésével, és a fehérjék kémiailag aktív csoportjainak lekötésével a cserzett bőr ellenáll a mikroorganizmusok enzimjeinek, nem rothad és vízzel érintkezve kevesebb nedvességet képes magába szívni.
Hirdetés
A cseranyagok
A cserzésre régen természetes, ma már szintetikus anyagokat használnak, amelyek vegyületei a fehérjék szerkezetét a felhasználás szempontjából kedvezőbbé alakítják. Cserző hatású anyagokat tartalmaz a tölgykéreg (csertölgy), a cserszömörce levele, vagy a gubacs. Ezek magyar elnevezésében többnyire szerepel a „cserzés” szó, utalva e növények, vagy a gubacs esetében a növényen kialakuló állati kárkép hajdani felhasználási módjára, bőrgyártásban betöltött szerepére.
A cserzés célja idő- és hőálló, puha, simulékony vagy éppen feszes és rugalmas bőrök előállítása. Az anyagokat, amik ezeket a változásokat képesek előidézni, cserzőanyagoknak nevezik. A készbőr tulajdonságait elsősorban ez az eljárás szabja meg. A cserzésmódok a felhasznált anyagok szerint csoportosítva a következők lehetnek:
Ø Növényi cserzés
Ø Ásványi cserzés
Ø Formalin- és zsírcserzés
Ø Vegyes cserzés
A növényi cserzést főleg a cipőgyártásban használatos talp, ráma, kéregbőrök, zsíros felsőbőrök, gépszíjak és műszaki bőrök előállítására, valamit a bőrdíszmű ipar használja. A cserzőkivonatok készítésére a következő anyagokat használják:
ü fák fás részét (tölgy, gesztenye)
ü leveleket (szömörce, gambir)
ü terméseket (valones, divi-divi, gambir) és
ü beteges kinövéseket (gubacs)
A cserzést kádakban, hordókban több lépcsőben, fokozatosan erősödő levekkel végzik, az előcserzés, átcserzés és utáncserzés alkalmával. Az előcserzés során kb. 10 kádba kerül a bőr, melyekben fokozatosan erősödő levek vannak. Egy-egy kádban egy-két napig ázik. Az átcserzés alkalmával a bőröket cserlével telt kádakba dobálják (ez az ún. süllyesztés), ahol 2-4 hétig hagyják. Néha ezt többször is megismétlik, vagy "ültetéssel" csereznek tovább. Ilyenkor a bőröket bedobálják a kádba, s mindegyikre finomra őrölt csert hintenek, majd felengedik cserlével. Az ültetés 3-6 hónapig tart. Régebben többször is megismételték. és mivel viszonylag híg levekkel dolgoztak, 1-3 évig is eltartott. A bőrök mozgatásával is lehet gyorsítani az eljárást. A mai bőrgyártásban olyan hordókat használnak, melyek tökéletesen lezárhatók, így az optimális hőmérsékletet (30-33 °C) be tudják állítani, s a tengelye körül 4-12 fordulatot tesz percenként. Ha nagyobb koncentrációjú cserlét használnak, ezzel a hordós eljárással a hajdani 1-3 évcserzési idő 1-8 napra is lerövidíthető Nálunk a hordócserzést csak utáncserzésre használják, ennek ideje 1-3 óra. Ha ezt kádban végzik, úgy 2-4 nap szükséges hozzá. A cserzés után a bőröket mossák és áztatják 1-24 órán át. A növényi cserzésnél végül szükséges még a bőrök impregnálása, hogy a bőrben levő kötetlen cseranyagok felszínre vándorlását megakadályozzák, mert az a későbbiekben jelentősen rontaná a bőr minőségét és küllemét. A műveletet hordóban végzik, s a lébe világosan cserző növényi kivonatot, keserűsót, cukrot, melaszt, olajat, enyvet, műgyantát adagolnak.
Az ásványi cserzéseket főleg felsőbőrök cserzésére használják. Előnyei a növényi cserzéssel szemben, hogy könnyebb fajsúlyú, jobban fény-, víz- és hőálló, jobb légáteresztő és nagyobb szakítószilárdságú bőröket nyernek. Kitűnően festhető és könnyen kikészíthető, de a szegzést nem bírja, könnyen nyúlik. Az ásványi cserzés kétféle lehet; króm- vagy alumíniumcserzés (timsós). Ez utóbbi eljárás nagyobb szakítószilárdságú bőröket ad.
Cserzés előtt a bőröket "pikkelezik" (savas-sós fürdőben áztatják) pár Órát, hogy a pácolt pőre lúgosságát csökkentsék. Az "egyfürdős" krómcserzéssel fény-, víz-, hőálló, jó szakítószilárdságú bőröket, míg a "kétfürdős" eljárással nyúlékonyabb, finom barkájú árukat tudnak készíteni. A cserzés után szükséges a bőrök savtalanítása, mit gyengén lúgos oldatban végeznek, majd folyóvízzel kimosnak. A formalincserzést főleg vegyes cserzési eljárásoknál használják. Puha, jól mosható, fehér bőröket ad.
A zsírcserzéssel készült bőrök is puhák, jól moshatók, de sárga színűek Főleg juh- és szarvasbőrök cserzésére használják.
A vegyes cserzések kombinációi a következők:
króm előcserzés -növényi cserzés
növényi cserzés -króm utáncserzés
E két eljárás a növényi cserzésű bőrök kopás- és hőállóságát javítja, puhaságát növeli.
Krómcserzés. -növényi utáncserzés
A krómos bőr vízállóságát növeli, csiszolt barkájú bőröknél fokozza a barkaréteg teltségét stb.
Glaszécserzés (timsó, konyhasó, tojássárgája, liszt)
Főleg nubukbőrök cserzésére használják, szép, fehér, simulékony bőrt ad.
A cserzés után a bőrök nedvességtartalmát sajtolással és facsarással csökkentik, majd a taszítás következik, aminek a bőr kisimítása, a gyűrődések eltüntetése a célja. Márványtalpra terítve, fába foglalt acéllemezzel végzik. Ezt követi a szárítás, aminek egyszerűbb módjai a rámázás és a függesztés.
Szárítás után a bőröket pihentetik 80-90%-os relatív nedvességtartalmú térben, hogy nedvességtartalmuk kiegyenlítődjön. Ezután a krómos bőröket húsoldalukról faragják, hogy a bőrön belül természetesen adódó vastagságkülönbségeket kiegyenlítsék.
Hántolással a növényi cserzésű bőrök barkaoldalán lévő hibákat tüntetik el. Majd a száradás során megkeményedett bőröket -nedvességtartalmukat újbó1 30%-ra növelve puhítják. A mechanikai műveletek után még a kikészítés vegyi műveletei vannak hátra, azaz a zsírozás és a festés.
A zsírozásnak több útja lehet. Hatására a bőr nyúlékonyabb, hajlékonyabb lesz, tartósságát és szilárdságát fokozza, csökkenti nedvszívó és légáteresztő képességét és növeli a hővezető képességét. A különböző készbőrök zsírtartalma 2-35% között mozog. A zsírozáshoz állati (faggyú, pataolaj, halzsír, gyapjúzsír, tojássárgája), növényi (len-, napraforgó-, ricinus- és repceolaj) és ásványi (paraffin, ásványolaj) eredetű anyagokat egyaránt használnak.
A festésnek azt a módját, amikor színes anyagok vizes oldatában áztatják a bőrt (ami a színezéket kémiailag megköti) -színezésnek nevezik. PI. a velúr, és boxbőröknél is ezt használják. A fedőfestés alkalmával vízoldhatatlan porfestékkel fedik be a bőr színét, és ezt kötőanyagokkal rögzítik a bőrön A vastag fedőfesték elfedi a bőr valódi jellegét, a műbőr látszatát kelti (pl. lakkbőr), ezért csak a vékony réteggel festett bőrök szépek. A kemény bőrök kikészítésének utolsó művelete a hengerlés, amivel a tömöttséget kívánják fokozni.
A bőrfeldolgozás folyamata
A bőrfeldolgozásnak számos receptje volt ismeretes, minden mesternek meg volt a maga titka, így a módszereken mindenki alakított, tökéletesített kicsit. Az áztatóból a bőrök először a nátronmészbe kerültek, amely oltott-, és oltatlan meszet, valamint nátront tartalmazott. E háromkomponensű keverékben a bőrök három napig áztak, de naponta megforgatták mindegyiket. Ezután géppel szőrteleníthetőkké váltak, majd további két napig áztak fehérmészben. Ezt a pickelés követte, melynek során a bőrök újabb két napig áztak (ekkor már hordókban) víz, konyhasó és kénsav megfelelő arányú keverékében. Ebből a léből kivéve, a bőröket a mester néhány órára bakra feszítette, majd elérkezett a cserzés ideje. A cserlében 5 órán keresztül tartották a bőröket, majd újra következett a bakra feszítés, hogy az anyag jól áthúzódjon.
A különböző munkafolyamatok időigénye és a felhasznált áztató lé keverékek összetétele, alkotórészeinek arányai természetesen attól is függött, hogy milyen állatfaj bőrét dolgozták ki. Sőt az is lényeges volt, hogy milyen életkorú egyedek bőrét akarták felhasználhatóvá alakítani.
Forrás: Ezermester, 2008/1. szám
www.handicraft.hu
Ajánlott irodalom: Dr. Vermes Lászlóné: A nyersbőrtől a készbőrig I-II. (Műszaki Könyvkiadó), 1983.
